Filmek!! Mostanság megjelnt filmek!
Témavezetősidney
Sziasztok!

Ezen a fórumon csak filmekről lesz szó. Mostanság megjelent mozifilmekről olvashattok, esetlegesen ujra feldolgozott remake-ekről és még esetleg sorozatokról is. Hozzá szólásaimban fogok majd irni saját szavakkal, persze nem szakértőként egyes sálatam látott filmekről a saját véleményem. Nem iszaporitaom a szót bele vágok:D:D:D

Hófehérke és a Vadász 

Nos nem tudom miért, de a klasszikus meséket flilmre vinni és űúj köntösbe bújtatni nagyon nagy divat lett mostanság. Az egyik legkalsszikusabb( a kedvencem) A hófehérke. Ugye ismerős a sztori? Adott egy szép és szerény lány egy gondosz királynő, és egy herceg. No meg a törpék. Amikor a párommal láttam az előzetesét ennek a kis szösszenetnek azt mondtam hogy úúú erre el kell menni és meg kell nézni. Nos hát mostmár nem igy gondolom. Elmondm miért.

Az előzetesben minden action (eksön) jelenetet megmutattak majdhogy nem, és Charlize Theron volt szerintem a legeslegjobb.A többi szinész sztem hát a szavakat nem találom, de közepesre értékelném.Jöjjön a sztori és hasonlók.

Ugye az első tiz percben megtudjuk hogy ki is a királnyő. Meseország királya háboruúzik de hogy miért tök kérdőjel.Rabként találja meg a gyönyörű Ravennát (naná hogy a későbbi királynőt), azonnal feleségül is veszi. A királynő a nászéjszakán legyilkolja és átveszi a hatalmat. Becsülendő mondjuk hogy már az első öt percben Hófehérre lesz féltékeny,de ez csak később éleződik ki. A véres hatalom átvétel után gyorsan frissen ugrunk vagy tizenöt évet. Királynőnk tejben feredőzik, madár szivet eszik és fiatal lányokból szivja ki az életerőt. Hófehér eközben egy magas toronyban raboskodik. Kiresten Stewart alakitja a főhősnőt, szóval aki Alkonyat-fan nagyon fogja imádolni. Sőt...Nos a királyné paranoiája hogy mindig kérdezgeti a mindentudó tükröt, hogy ki a legszebb a világon. Mondjuk én a királynő helyében tuti fontosabbat kérdeztem volna, például melyik királyságot győzzem le, és kerítsem hatalmamba, dehát aki hiú az hiú.Ráadásul Theron kisasszony annyira jól alakitja,hogy tényleg el is hittem hogy gondosz. Nah szóval kiderül aminek ki kell derülnie, Hópihének hullania kell, mivel hogy beérett és szépsége csak úgy tündököl, ráadásul ha megöli a királyné akkor még halhatatlan is lesz.Királyság van, elküldi a királynő az öccsét( Disney és grimm kihagyták a bulibol) hogy hozze elő a királylányt. Nah hát az öcsikéről le lehet vágni hogy szivesen magáévá tenné Hópihét, nah de ez elmarad. Hópihe és ez tö fontos egy szöggel elmenekül a bomba biztos toronyból, és mert őrangyala Mázli vele van alig találkozik katonákkal, csak amikor le jut a vár udvarba, majd a vár pöcegödrén keresztül kijutván a várbőól, bele ugrik a tengerbe. Tök jó mert a szoknya alatt bőrnaci van, nem tudom minek, lehet ez volt fétise. Kiúszik eközben a katonák elkezdenek utána szaladni, mivelhogy a királynő látni akarja.Fehér álomi lovacskát talál, naná hogy madarak vezetik utját, és elbagtat a messzi távolba, és még a tiltott rengetegig is eljut :D Nah hogy izgibb és látványosabb is legyen vmilyen gomba spóráit (sztem ez volt a korai LSD)slukkolván látomásai lesznek, melynek szereplői démonok és szörnyek.Ezen közben a királynő tombol megveregeti öcsikéjét hogy lehetett ennyire pöcs hogy hagyta elmenni a Hófehért. Hát nah eskü ez a jelenet megér mindenpánz, bár magyar hang picit hiszissé vátoztatja és ugy hat mindha sikitozna:D Kéri Kittinek köszike. Nos Megismerjük a vadászt, aki alkoholista, mert megölték a feleségét.Érdekes Grimm tesók és Disney is elfelejtették ezt az infóhalmazt, de mivel második évezred van, naná hogy az emberiség emlékszik rá és valami sztori a vadásznak is kell,. Nah, hát a királynő ráveszi a vadász naná hogy demagóg igérettel hogy hozza vissza Hópihét. Ismét a tiltott erdőben vagyunk Hófehér bujdosik a vadász mivel profi Scherlocjk meg is leli. Thor bácsi harmüvészetből profi és mivel átcseszték megvédi Havacskát.Párosunk megy mendegél, találkoznak egy trollal is, mely megszelidül Kristen szépségétől:D:D Hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de Kristen Steward maradojon inkább Bella Swan, mert ez a szerep nem igazán állt jol neki. Nah a troll megszeliditve egy isten tudja milyen láposon keresztül eljutnak egy a nők által uralt vizparján fekvő kis kikötö faluba. Hát naná hogy a királynő csapatai meglelik és fel is gyujtják:D Eközben a vadász önérzetétől sértetten elmegy majd vissza is jön Hófehért megmentse. Mendegélnek árokon bokron patakon keresztül, és találkoznak a törpékkel, nah hát a következő husz perceben kiderül amit eddig is tudtunk, és jöhet a danikálás és lamentálás:D:D Majdnem bealudtam ezen a részen a filmben tök feleslegen tették bele sztem :D Hát nah reggelig alvás, aztán ártatlan szemmel néznek a föhösök a hajnalra. Hófehér korán kelős lévén elbandukol, és láss csodát talál egy csodaszarvast, a többiek meg mivel parálnak végig nézik és ámulnak hogy az erdő szelleme mehajol Hófehér szépsége és ártatlansága előtt.  Hát ezt a részt is kiagyhatták volna mert kicsit tul lett spirázva Kristen Stewart szerepének a lényege. Hát mivel a történetben van gy királynő is, és annak hű lovagjai, naná hogy a legmegkapóbb pillanatot cseszik el, élükön a hős herceggel aki nemenet közben hozzájuk csapódott, hogy Hófehért megtalálja. Hát lesz futkosás és a törpök is aktivizálják magukat végre valahára, de sajnos az egyiktől eg kell válni, mert eltálálja egy nyil. Szép jelenet bucsu. A királynő öccsével végez a vadász, ennek következnénye hogy a királynő vergődik kinjában, mert ha én szép vok legyen az öcsike is szép és feleződik a varázserő is ugye. Jelenet: a királnyő körül repkednek a varjak és rohadtul koncentrál. Ugrás, és havas tájon sétikál Hófehér. Megy mendegél és felbukkan a hozájjuk csapódott herceg is. Lamentálnak a multon, majd a herceg átnyujt egy almát, melybe amikor Hófehér beleharap feketévé válik, és már tudjuk is hogy átcseszés van alakuloban. A herceg naná hogy Thor bácsival alukált. Fel is riadnak és megkereisik Hópihét. Közben a királynő aki át volt változva megkisérli megölni a drágát, de természetesen megakadályozzák hőseink, és a mély álomba merült Hófehért elviszik a felkelők(merthogy vannak olyanok is ) közé. A herceg csokja nem segitett de mivel van poén igy vadász csokja felébreszti a lányt aki felkel, és egy -mellesleg- dög unalams lelkesitö beszédet mond a felkelőknek. Fél pillanat mulva Jean'd Arc-ként pózolva látjuk páncélban lovon. Belovagolnak a várba, naná hogy csellel a törpék nyitják a kaput, és Hófehér eljut a gyönyörü királynőhőz. Huhh varázslat történik mert Pihécske haverjai is betoppanak, és jön egy nagyon szépen kreált harci jelenet a fantom démonok vs. emberek, és Hófehér vs Theron. Győz a jó és Pihécske koronázása után élátjuk amint a vadásszal egymást nézik és the end.

Hát próbáltam rövidre fogni a filmet,  igy jött össze. Kristen két pillanatra csukja be a száját csak és olyan fájdalmas a tekintete végi, hogy azt vártam mikor vág eret. A vadászt alakitó Thor bácsi sem volt nagy osztás sztem, volt ő jobb is ennél de hát senki nem lehet perfect. Charilz Theron pedig mindent vitt miatta néztem csak végig. Annyira jól áll t neki a gonosz szerep, mint állat. Ráöntötték ezt sztorit nem kicsit és nagyon jol ki is használta a lehetőséget. 

Összegzés: Hát én nem venném meg dvd-re hanem letölteném, moziba el sem mentem megnézni mert lehet pofára estem volna. A film jó, csak vannak nagyon vonatott részek benne én közepeset adnék rá ha osztályoznám :D:D:D
Áttekintés
A téma indult
A témát olvashatja
Bárki
Hozzászólhat
Bárki
Hozzászólások száma
10
A témához nem szólhatsz hozzá

Hozzászóláshoz előbb be kell lépned. Ha nem vagy még tag, előbb költözz be!

Hozzászólások

1
labi77#11
Érdemes végigmazsolázni, nem szeretnék spoilerezni,nincs is értelme, mert ezek nem éppen a vígjáték kategória. 
-Szerb film - Srpski film : Nos a legelvetemültebb alkotás amit láttam.
- Vomit Gore Trilogy(vicces)
-Grotesque / Gurotesuku : Japán horrorparódia. Groteszk
-Subconscious Cruelty folyamatban. Nehéz megszerezni.
tazor#10
Szia! Remek otlet, csak azok a filmek elé, amelyeket ilyen reszletekbe menoen kivesezel, ki kellene irni nagybetukkel hogy SPOILER KOVETKEZIK :) pusy
A(z) #9 hozzászólást egy arra jogosult személy letiltotta.
wera#8
miért nem pörög ez a topic? :o 
wera#7
hahhó,....khm ..khm.
előzmény
Válasz a(z) 4-es üzenetre:

Nem kicsit volt az, bár tök jó és látványosra sikerült elvégre éljen a tecsnik :-D
előzmény
Válasz a(z) 2-es üzenetre:

Beszőkültem :D:D:D Ha végig játszottad az tök faszányos::D:D:D 

Film: nem fikázni akartam amugy de nekm annyira nem jött be persze attól még jó :D:D
szerepjatek-szex#4
előzmény
Válasz a(z) 3-es üzenetre: A játékhoz képest a film vacak. Csak jó pasik vannak benne. :-D Már akinek bejönnek a zombi-gyilkolászós, kigyúrt  fenegyerekek. 

Amúgy a szerelmi vonal nekem sem jött be. 

A negyedik rész már a rétestésztás nyújtást idézte. Legalábbis nekem.
előzmény
Válasz a(z) 2-es üzenetre:

Hát mondjuk Carlosért elmormoltam egy imát, de nekem nem tetszett a filmben int hős szerelmes aki feláldozza magát. A játékot próbáld ki ha filmet csipáztad, garantálom, hogy jol el fogsz szorakozmni és rettegni rajta.
szerepjatek-szex#2
előzmény
Válasz a(z) 1-es üzenetre: :-D   :-D   :-D  

Ez jó. 

Az a laza 10 év különbsége, ami köztük van, az okozza, hogy én anno 25 évesen (nem 15) ordítottam fel hajnali 3-kor az utca lakóit, amikor a párom bejött a szobába és a vállamra tette a kezét. :-D  Ugyanis füleccsel a fejemen játszottam. Szegény csak aludni akart hívni. :-D

Film : azért Carlos ( vagyis Oded Fehr ), még a harmadik részben bekövetkező halálakor is vitathatatlanul a legpompásabb dög volt, akit szerintem egy nő sem rugdosna ki az ágyából.   ;-)
Resident Evil 

Hát most kemény fába vágom a fejszém, mert ki ne ismerné a Resident Evil vagy másik nevén Biohazard nevű PS/PS/PS3 tulélő horror játékot. Ha nme ismeritek és a csak a filmeket láttátok és bejött, akkor a játékot szerezzétek be pc-re ps-re gc-re vagy x-boxra. Még annó kis egri leányka vótam, amikor tesómtól karácsonyra kaptam egy ps-t és rá a RE2-öt amivel mind a mai napig  is nyomulok.De jöjjön a filmekről alkotott véleményem, mely nem biztos, hogy minden mondataában fog mindenkinek tetszeni. 

KAPTÁR.

Köze nincs a játékhoz, és Jill Valentine személyét a második részre hagyták. Mondjuk sztem ez a rész lett a legjobb, mivel teljesen Residentesre sikerült. Miért? Azért mert ahogy a játékba a filmben is visszatérnek egy bizonyos pontra ahol infot kapnak mi miért történt és egy megoldandó rejtét megfejtve tudnak csak tovább haladni. Aztán a story bár hasonlit a játékéhoz, a szereplőknek közük sincs az eretihez. Az akcio jelenetek faszányosak, Milla olyan amilyennek egy ilyen sztoriban a főhősnek lenni kell, már amennyiben nő a föhös. Szexi de komoly és ha kell még baltával is veri az ellent. Jó a film nálam 4-es.

Kaptár 2 

Hát ennek a résznek annyira van köze az eredeti másodikhoz mint nekem Franklinhez :-D

Az még hagyján hogy az eredeti szereplőket ki hagyták belőle, de belrakták a játék majdne összes ellenjét a Resident Evil 3 cimü konzolos játékból. Jill Valentine is itt kerül elő Leon és Claire helyett és Nemezis is elő bukkan de nem tudom minek. Milla itt is jot alakit de ez a rész inkább akcios mint félelmetes 15 évesen össze cartam magam a játéktól :D:D Na de vissza a filmhez. Sok akcio kevés lényeg :-D Az umbrella corp. meg itt is gonosz, de hát nah vmi a játékból is kell ha már Residen evil :D:D

Kaptár 3

Nah ez a rész nagyon jó lett bár itt egyik játék szereplöje sem az akinek lennie kellene. Ugyanis Claire a bátyját keresi és ezzel folgalkozik majdenem mindegyik részben. Itt viszon egy marék túléő vezetője. A film fergeteges lett egy szar második rész után, és a gondolkodó zombik is előkerülnek a 4-5 részből ami a játékot illeti. Pörgös és a sztoi is hasonlit a játékéhoz, de hogy milla szuper picsa lett kicsit sok volt nekem. Ugyanis a játékban senki nem szuper és sokkal izgalmasabb ettől az egész.

Kaptár 4

Ha a három volt és teljes pusztulás akkó 4 rész mi teljes feltámadás? :-D A készitök mindent megtettek hogy össze hozzanak egy negyedik részt és sikerrel is jártak. Ez már kezd hasonlitani az igazi Resident Evil-hez, bár itt Chris Redfield is elő kerül a játék első valamint 5.részből, és Claire amnézis valamilyen fraknko ki kisérelt miatt. Na már most Albert Vesker a harmadik részből mondjuk itt tök más szinész játsza mint azelőtt de szinekkel se törödjünk. Alice meg szuperebb mint valaha vót ::D:D No comment :-D

Egyik résznek sincs köze a játékhoz eltekinve a cimtöl Umbrellától és egy egy szereplő nevétől. Szóval ha igazi Residentete akartok szerezzétek be a játékokat és toljátok végig őket. Megéri :):)

1
Beköltöznél Eropolisba?
Elfelejtetted a jelszavad?
Információ
A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ.
Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.