Próbálkozom.

Az úgy kezdődött, hogy az akkor hat éves kisfiam már nem elégedett meg azzal ha olvasok neki. Ő mutatott rá a szavakra és szóról szóra olvastunk. Pontosabban olvastam. Kövezzenek meg érte kedves olvasók, de úgy döntöttem, hogy ha ennyire érdekli az olvasás, akkor megtanítom neki a suli előtt. A szüleimnél ott volt az Ablak Zsiráf valamelyik kiadása, elhoztam és hajrá. A kezdet kissé nyögvenyelős volt, de az első sikerek, no meg a továbbiak meghozták a várt eredményt. Elsőben és másodikban ezek után már nem volt nehéz dolga. De  a meséket, (könyveket) lassan felváltotta a képernyő. Mindössze egy Tüskevár mozdította ki tavaly az állóvízből, de azt sajna nem számít, mert kötelezően történt. 
Sokat gondolkodtam, hogy mit is tegyek. Bármilyen erőszak dacot vált ki benne. Ha alkut kötök vele, félek  akkor másképp motiválódik a gyerkőc. Pénzre is gondoltam minden könyv után, de hamar elvetettem.

Most a húgával játszom hasonlót. Nem, őt nem tanítottam meg olvasni. Ő a suliban tanulta meg a betűk ismeretét és vetését.Ő még akar olvasni, de az összes Boribont kívülről fújja már, így nem tanul meg gyorsabban olvasni. Kellett egy könyv, ami mese és mégis szerethető és nem piszok kicsik a betűi. (mert a Boribont én 6 méterről simán elolvasom akkora betűi vannak) Míg a szüleimnél az egykori könyveim között keresgéltem, nem csak a lánykának találtam megfelelőt. 

Amikor hazaértem a lányom kezébe adtam négy könyvet, hogy legyen egy kis szabadsága és választhasson az egykori kedvenceimből.  
A fiam kezéből szelíden kivettem az okos telefonját és a kezébe nyomtam a Nemo Kapitányt, azzal, hogy ezt meg te olvasd el! 
Érdekes volt, hogy az elkövetkezendő napokban a könyv és az okosteló egyensúlyba került. A könyvvel kelt és azzal feküdt. De néha azon kaptam, hogy napközben is a kezébe veszi. 

Minden elismerésem Verne Kapitánynak!

ui.: Kíváncsian várom a folytatást!